Megjött az egymilliárdból készülő Pappa Pia rövid előzetese
Az év bulifilmje – ígérik az alkotók a beharangozóban.
Az év bulifilmje – ígérik az alkotók a beharangozóban.
A XX. századi magyar történelem egyik leghomályosabb időszakáról, a II. világháborút közvetlenül követő időszakról készített filmet Török Ferenc, aki szerint a szimplán 1945 című alkotás nem bűnbakokat keres, hanem megmutatja, milyen feszültségek kerülhettek a felszínre egy korabeli vidéki faluban. Az Európában először a Berlinalén bemutatott film témafelvetésében tehát hiánypótló, ám kérdés, veszi-e a jövőben több magyar filmes is a bátorságot, hogy hasonló, kitárgyalatlan témákhoz nyúljon.
Az 1945 című film világpremierje Miamiban lesz, a fekete-fehér alkotás a világháború utáni újrakezdésről szól, rengeteg ismert arc feltűnik benne.
Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Nagy Zsolt főszereplésével készül az Apró mesék című film, ami közvetlenül a második világháború után játszódik.
Bár nagy eseménynek hirdették a film sajtóbeharangozóját, sok minden nem derült ki a Pappa Pia című készülő Csupó Gábor alkotásról. Csak sejtjük, hogy amolyan 70-es évekbeli Csinibaba lesz Nagy Feróval, Szabó Kimmel Tamással és sok zenével.
Rövid, tömör véleményt fogalmazott meg Szabó Kimmel Tamás Kövér László házelnök és Ákos nőkről szóló nyilatkozataival kapcsolatban.
Csiky Gergely 1884-es darabjából gyúrtak színházat a Mohácsi-testvérek. A Buborékok bemutatója március 1-jén lesz a Radnótiban. Tobzódó gazdagság, esztelen költekezés – és morál sehol. A 16 szereplős darabban játszik Kováts Adél, Szávai Viktória, Gazsó György és Szabó Kimmel Tamás is.
Szabó Kimmel Tamás is szeretne változtatni a gondolkodásán és a hozzáállásán, és erre biztat mindenki mást is. Mindennapi hősökre igenis szükség van – vallja a színész, aki ezzel a videóval csatlakozott a Hősök tere-projekthez.
Október 6-án folyatódik a Társas játék az HBO-n. A rendezők szerint az új széria még sokkal profibb, mint az első, a színészi játék parádés, a kulisszák egy tökéletes Budapestet mutatnak be. Az immáron 100 százalékosan magyar sorozat díszbemutatóján jártunk.
Szabó Kimmel Tamás eljátszotta Hamletet és Endre királyt, a legdurvább kritikát mégis azért kapta, mert elvállalta a tehetségkutató műsor vezetését egy kereskedelmi csatornán. Most a Társas játék című sorozat második évadjában láthatja újra a közönség az HBO-n, miután nem folytatja Vidnyánszkyval a Nemzetiben. A bulvárhajszáról, az Alföldi-éráról és a jövőről kérdeztük.
Bár Vidnyányszky Attila dolgozott volna Szabó Kimmel Tamással, a Nemzeti Színház színésze nemet mondott az igazgatónak - értesült a Magyar Nemzet.
Szabó Kimmel Tamás még nem döntötte el, marad-e a Nemzeti Színházban, meg szeretné várni a Vidnyánszky Attilával való beszélgetést. A Magyar Narancsnak adott interjújában ugyanakkor arról is beszélt, hogy számára az egész itthoni rendszer kezd visszataszító válni, illetve hogy még szeretne világot látni.
Az ősszel induló Voice Szabó Kimmel Tamás vezetésével kerül képernyőre - derül ki a TV2 közleményéből.
Lenni vagy nem lenni színpadon, Magyarországon. Lenni vagy nem lenni embernek. Egyenrangú, meghallgatott feleknek. Lenni vagy nem lenni akkor is, amikor az a másiknak esetleg nem tetszik. Íme, ilyen lett Alföldi új Hamlet-rendezése.
A Nemzeti Színház március 16-án mutatta be Alföldi Róbert Hamlet-interpretációját, Szabó Kimmel Tamás főszereplésével. A darab nem az Arany János-féle klasszikus fordítás alapján, hanem Nádasdy Ádám fordításával készült, így egy aktualizált, fiatalokhoz is közelálló, érthető nyelvezettel szól a nézőkhöz. Alföldi korábbi rendezéseiben már tapasztalhattuk, hogy görbe tükröt tart elénk, elgondolkodtat, de a válaszokat nem akarja szánkba rágni. Most sincs ez másként. A mostani kérdés is csak annyi: lenni vagy nem lenni.
Lelki válság, nagymonológok, kardozás. A Hamlet-lét elviselhetetlen könnyűsége. Minden színész álma és rémálma. Kiugrási lehetőség és az egyik legnagyobb nyomás.